1954 júliusának végén, Sárospatakon, a járási könyvtárban kezdett dolgozni egy fiatal könyvtáros, Máté György. Sárospatakot követte még néhány állomás a pályán, köztük egy esztendei minisztériumi munka is.
Mindez a tapasztalatgyűjtés időszaka volt.
1959-ben került a Csepel Autógyár Központi Könyvtárának élére. Ő volt az első szakképzett, egyetemet végzett könyvtáros.
Ettől kezdve minden megváltozott és egyre színvonalasabbá vált a munka. Máté György hitt a könyvtárban, a könyvben, a könyv missziójában.
A legközelebbi és legfontosabb munkatársai egy időre az irdatlan gyárterületen ide-oda cikázó targoncák és félkész teherautók "pilótái", azaz a gépkocsivezetők lettek. Ők olvasóvá váltak, így hamarosan megszokott látvánnyá szürkült a dolgozók szemében a döcögő teherautó, rajta egy nagy halom könyv, és mellettük a kuporgó könyvtáros.
Épül a kultúrház. Máté György a leendő könyvtár előtt...
Kiderült, hogy 1956 óta a feldúlt könyvtárban nem volt még állomány ellenőrzés, az utolsó fél évben érkezett könyvek leltározatlanul vártak sorsukra. Siralmas kép volt a fiókkönyvtárakban is. Évek óta nem működött egyik sem, jó volt, ha a folyosók sarkában elzárt és nem a leszakadt ajtajú szekrényekben összedobált könyvek voltak.
A központi könyvtárban tíz és félezer könyv lett összeszedve. Azonnal teljes leltári revíziót kellett tartani kötetszám, érték és tartalmi vonatkozásban egyaránt.
Máté György bevezette a csoportos leltárkönyvet, kiselejtezte a rengeteg, még a harmincas évekből való bestsellert, giccset, ponyvát, amiket a műveletlen elődök igénytelen ízlésű olvasóik befolyására vásároltak meg a könyvtárnak.
A rendbe rakással egy időben megkezdte a tervszerű állománygyarapítást, sikerült beindítani a hálózatot, azaz a fiókkönyvtárak újbóli működését. Akadtak minden gyáregységben olyan dolgozók, akik alkalmasnak látszottak arra, hogy idővel jó fiókkönyvtáros váljék belőlük.
Szigorúan betartotta és betartatta a könyvtári órákat. Az nem fordulhatott elő, hogy az olvasók nyitvatartási időben bármelyik könyvtár ajtaját zárva találják.
Az olvasók nyilvántartását is rendbe kellett tenni. 1959-ben: 1.949 olvasó volt, mint utóbb kiderült csak papíron. Az év végére számuk leapadt 1.879-re. A csökkenés oka, hogy "menet közben" ki lettek dobva a "holt lelkek": a csak papíron létező, de a könyvtárnak közelébe sem járó olvasók nyilvántartásának kartonjai.
A következő év 2.400 olvasóval zárult és ezek léteztek is. Tehát az olvasótábor mintegy a negyedével növekedett.
Máté Györgynek újjá kellett szerveznie az üzem könyvtárhálózatát, megbecsülést kellett szereznie a könyvtáros munkájának; főleg a fenntartók, azaz a helyi vezetők körében, hiszen az olvasók táborában ugyanez egyszerűen, természetesen és szinte automatikusan megtörténik, ha jól mennek a dolgok.
Máté György a gyár mindenkori igazgatójának ellenszenvét rögtön kivívta, aki helytelenítette az egész napos könyvtároskodást.
Máté György kitartott amellett, hogy ő bizony "csak" könyvtároskodni óhajt, s meg volt győződve, hogy e tevékenység bőven ki fogja tölteni egész munkanapját, sőt, ahogy a dolgok állását látta, jó ideig az önkéntes túlórázástól sem kellett idegenkednie.
Az új, képzett, a szakszervezeti könyvtárügyet valóban korszerű szintre emelni akaró fiatal könyvtárosoknak igen nagy értetlenséggel, műveletlenségből eredő bizalmatlansággal, lenézéssel kellett megküzdeniük akkortájt.
Máté György a könyvtár szakmai értelemben vett rendbe tételével egy időben sorozatban szervezte az irodalmi rendezvényeket, író-olvasó találkozókat. Sikerült a könyvtár körül az irodalomhoz jobban vonzódó emberekből egy kisebb közösséget teremtenie. Ők elnevezték magukat könyvtár és irodalombarátok körének.
Mozgalmas tevékenységük, s egyben igényességük új színfoltként jelentkezett a gyár művelődési életében. Egy csapásra reflektorfénybe került a könyvtár.
Az akkor hazánkban tartózkodó Nobel-díjas olasz költőt, Salvatore Quasimodot is meghívták körükbe. Verseit még kötetének hazai megjelenése előtt összegyűjtötték és lesokszorosították a maguk számára. Országunkban ez a könyvtár ismerte a legjobban a művész költészetét.
Máté György a gyár grafikusai, műszaki rajzolói körében segítőtársra talált a kiállítások összeállításához is. Az üzemi lapban, a Fényszóróban sorra írta a könyv-, könyvtár-, irodalom- és művészetnépszerűsítő cikkeit. Némelyek nem kis vitát kavartak.
A legmagasabb könyvtárosi kitüntetést is megkapta: Szabó Ervin emlékéremmel tüntették ki 1974-ben.
A könyvtár 1961-ig működött ilyen formában.
Ezt követően jelentős fordulat következett be az intézmény életében.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
